Mária evangéliuma
Müller Péter 2006.05.10. 15:58
Meglepő módon csak egy része
Mária evangéliuma
Rockopera
Zene: TOLCSVAY LÁSZLÓ
Írta: MÜLLER PÉTER
Versek: MÜLLER PÉTER SZIÁMI
Sok esztendővel Jézus, s néhány hónappal Mária halála után János apostol, a “Mennydörgés Fia” azon meditál: miért mondta néki Mestere, a keresztre feszített Jézus saját anyjára letekintve, s mintegy végső üzenetként: “IME A TE ANYÁD”.
Ez a dráma János emlékezetében, s önmagával viaskodó hatalmas látomásaiban zajlik. A hagyományok szerint azonban mindaz, ami a lélekben történik, nem magánügy, hanem közügy. János, mintegy őskeresztény gyülekezet papja, maga köré idéz egy világot: vízióból, saját bizonytalanságából, vad gyűlöletéből és magasztos felismeréseiből nyilvános rítust teremt.
E rítus a beavatások sorozata.
A káosz és az elaljasodás közepette avatja be Jánost Jézus szelleme a Szeretet misztériumába, készíti fel őt az Anyaság titkának megértésére. Ebben a fenyegetettségben avatják be az angyalok Máriát a Földi és Égi Szerelem titkába, értik meg a bölcs királyok és primitív pásztorok az ember isteni voltának csodáját, sejti meg a maga szerepét József, az ács. A hatalom, s a mélyre zuhant nép őrjöngésének közepette kénytelen Mária megtanulni az Elengedést, s világosodik meg végül Jánosban az “Ecce Mater tua” jelentése: az Anyaság – férfiember számára oly nehezen felfogható – misztériuma.
ELSŐ RÉSZ
1.sz.
INTROITUS
JÁNOS: Én, János,
Testvéretek a bajban és társatok az üldöztetésben,
Elmondom néktek Mária történetét.
Ha lehunyom a szemem, csakis az ő arcát látom,
Száján révült mosolygás
És összepréselt szemhéjai alól könnyek törnek elő.
Ki az, ki ismeri e könnyeknek ízét?
Ki az, aki tudja, mit rejt e mosoly?
Ki az, aki érti, mit jelent embert szülni erre a világra?
Senki.
Mert nem az Úr a legnagyobb misztérium,
Nem az ő Igéje a legnagyobb titok:
Az anya szíve az, ami megismerhetetlen.
Elindulok hát ebben az ismeretlenben,
Mert meg akarom tudni, hogy ki volt Mária,
S hogy mért mondta Jézus, hogy ő az én anyám.
Látom vágyakozni. Látom teljesülni.
Látom fölragyogni. Látom elmerülni.
Kínban, szenvedésben. Látom őt dicsőségben.
Látom őt áldottan, és látom átkozottan.
És látom szegényt, ahogy üvölt rá a nép,
Mert Jézus az ő fia.
Nem ismertem még, bár tudtam nevét,
Úgy hívták: Mária.
2.sz.
PASSIO
KÓRUS: Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
JÁNOS : Lássátok, testvérek, íme az ember!
Nincs rosszabb állat, ha gyilkolni tud.
Fetreng a vérben, s míg gyűlöl és szűköl,
Nem venné észre, hogy mily mélyre jut.
HANGOK : Asszony, te miért nem örvendesz velünk?
Ne állj itt némán, ez ünneprontás!
Örvendj, hisz végre megtisztul népünk,
Halljuk, hogy ujjongsz, te is kiálts!
KÓRUS : Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
JÁNOS : Lássátok, testvérek, rettegtem én is,
Kínlódva álltam, és néztem csupán.
Szólhattam volna, s csak hallgattam mégis,
Szavaknak korbácsa hogy sújt le rám.
HANGOK : Nézzétek, ő az, a lázadó anyja!
Nem restell itt állni, ostoba szajha!
Vegyétek szemét, dobjátok fiára,
Hagy lássa jobban, kit szült e világra!
KÓRUS : Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!
Emléke vesszen el! Öljük meg őt!
3.sz.
KRISZTUS HALÁLA
JÉZUS: Asszony, íme a fiad!
János, íme az anyád!
Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet…
Szomjazom
JÁNOS: Idegen test, idegen illat,
Vér-, veríték-, és ecetszag.
Jézusnak anyja. – De miért enyém?
Mit meg nem adnék, hogyha érteném…
S hogy honnan benne a végtelen erő
Melynek forrása csupán sejthető.
JÉZUS: Szomjazom… Szomjazom…
… Bevégeztetett.
4.sz.
STABAT MATER
(Levétel a keresztről. Mária ölébe veszi véres, halott fiát. A tér homályba borul. Csak ő marad a fényben. Pietá.)
MÁRIA : Íme, hát megtörtént, amit akartál,
Megváltás másnak, csak nékem áldozat!
Rettentő fények közt távolodsz tőlem,
Jézuskám, meghaltad hát halálodat.
Szédülten állok, megzavarodva a kíntól,
Ily könnyek ízét nem ízleltem soha még.
Vártam tán én is, hogy végül egy napon így lesz,
Fáj mégis, bár sejtettem rég.
Tudtam, meghalsz mindenképp,
Tudtam, szólít majd az ég,
Menj hát, menj Fiam!
Fáj! Még várj!
Vagy indulj inkább, hagyd itt hát
E bűnös, vérző Golgotát,
E hitvány földet.
Jól van, menj, szabad immár a kíntól,
Dolgodnak itt vége már.
Menj, Fiam, menj!
Munkádat elvégezted már.
Menj, Fiam, menj!
Rád most az Úrnak trónja vár.
Menj, Jézus, menj!
Trónszéked foglald el, Fiam!
Menj, Jézus, menj!
Hol lelked végső békessége van.
Hagyd itt a vért, hagyd itt a sok gyűlölködőt,
Hagyd itt Fiam! – Térdel majd oltárod előtt,
Ki ellenedre tört,
Menj csak, hisz gyászol immár örökké a Föld,
Fiam!
Menj hát, hol hozzád minden jó!
Vár rád a menny, Megváltó, édes Megváltó!
ÉGIEK: Jöjj, édes Jézusunk, jöjjél!
Jöjj, Jézus, jöjj!
Vár rád a menny!
MÁRIA: Jézus menj!
5.sz.
A HARAG NAPJA
JÁNOS: Pusztuljon mind, aki tette!
Rothadjon széjjel a teste, ha kezét emelte a
Mennyei Mesterre! Pusztuljon pokloknak
Rettentő mélyén!
Kínban vesszen el!
Kínok közt égjen, és a sátán táncoljon a hátán!
Pusztuljon mind!
Vesszen csak mind!
Jöjjön el a bosszú napja!
Legyen csak átkozott mind, aki bajt hozott
Urunkra!
Dögvészben, leprában, mocskának bűzhödött
Poklába fúlva.
Kínban vesszen el!
Mind önnön holt anyjával háljon, féreggé váljon!
Pusztuljon mind!
Vesszen csak mind!
Jöjjön el a harag napja!
Sújtson le rájuk az Isten haragja, hogy írmagja
Ne nőjön többé, ki keresztre adta, s a
Gyűlölet marja!
Kínban vesszen el!
Reszketvén bosszúját az Úrnak mind a porba hullnak!
Pusztuljon mind!
Vesszen csak mind!
6.sz.
IMA A GYILKOSOKÉRT
JÉZUS HANGJA |
JÁNOS |
|
|
Te nem gyűlölhetsz |
|
Senkit, János, |
|
Akkor sem, |
|
Ha a gyilkosod, |
|
Te áldd meg őt! |
|
Hisz a végítélet |
|
Eljő, |
|
S csupa bűnös vall |
Ó, édes Jézusom |
Majd színt |
|
Az Úrnak trónja előtt. |
Szólj rám! |
Te ne ítélj, |
|
Csak megbocsáss, |
Szólj csak rám! |
Hogy üdvösséggel |
Gyere, szólj hozzám, |
Teljen |
|
A földi lét! |
Jézusom! |
Hisz a végítélet |
|
Eljő, |
Uram, |
S ők úgyis |
|
megbűnhődnek |
|
Bűneikért. |
Jézus! |
JÉZUS HANGJA |
JÁNOS |
|
|
Jól van! |
Jól van, |
|
Úgy legyen hát! |
Ima szóljon hát! |
Imádkozzunk együtt |
A gyilkosokért! |
A gyilkosokért, |
|
Hisz a bűneiktől terhes |
Ima, sóvárogja már |
És a megbocsátást |
|
Sóvárogja már |
A lét! |
Csakis a lét. |
Mert hasztalan |
Mert hasztalan |
A gyűlölet, |
A gyűlölet, |
Ha az Úr ítél |
Az égi bíró úgyis ítél |
Szüntelen. |
Szüntelen. |
Hisz a végítélet |
Hisz a végítélet |
Eljő, |
Eljő, |
S nem marad |
S nem marad |
Bosszulatlan |
Bosszulatlan |
Bűn sohasem. |
Bűn sohasem. |
Úgy legyen! |
Úgy legyen! |
Úgy legyen! |
Úgy legyen! |
7.sz.
MÁRIA IFJÚSÁGA
(János újra egyedül a színen. Megidézi Mária ifjúságát.)
JÁNOS: Látom az ifjú Máriát mezítláb szaladni a réten,
Látom; hogy talpai mind a fűszálakból
Az élet szikráit magukhoz vonzzák,
Látom, hogy csivitel templom szüzeivel,
Dalol, s imádkozik, örvend, s várakozik.
Betöltötte lényét ez a várakozás.
Nem tudta, mire vár, csak tudta, hogy szeret,
Nem tudta, kire vár, csak tudta: szerelmes.
Nem tudta, hogy kibe – mind széles világba?
Kibe hát? – Istenbe? Virágba? Magába?
Bimbózó magába? Az ölelő csöndbe?
Vagy a csöndes imán, csöndes önmagában
Foganó virágba?
Odaadta magát, minden ölelését,
Minden vágyát, érzését, mindent: az imába.
8.sz.
MÁRIA A KÚTNÁL
MÁRIA: Szerelem! Ki lehet? Hol az én mátkám?
Nem tudom, áhítom csak a lelkemben.
Szerelem, gyere hát, gyere, változtass át,
Kérlek már, jöjj el, jöjj el, te ölelj engem!
Repülök, zuhanok! Remegés, mámor,
Izzó kút, fényörvény engem vár.
Les a Hold, rám hajol, forrás hozzám titkon szól,
Fű dalol, hogy a kedvesem eljön már.
Úgy várom, kívánom,
Tégy hát csodát, változtass át!
Szerelmem, hív a lelkem,
Sóvárog rád! Ismerj meg hát!
Szerelem, te üzenj, ha ölel lágy szél,
Fényetek csókolgasson, csillagok!
Gyere szél, öleljél! Napfény, engem szeressél!
Érzem már, fényes kedvesemé vagyok!
Jöjj hát, kedvesem!
Jöjj, válassz engem!
Úgy imádlak én,
Halld hát imám,
Jöjj el hozzám!
Jöjj el hozzám!
9.sz.
ANGYALI ÜDVÖZLET
ARKANGYALOK: Üdvözlégy, Mária!
Üdvözlégy, Mária!
Mária, Mária!
Üdvözlégy, Mária!
Kegyelemmel teljes!
Az Úr van teveled,
Áldott vagy te
Az asszonyok között.
Áldott vagy, áldott!
Áldott vagy, áldott!
Áldott vagy, áldott!
Üdvözlégy, Mária!
Üdvözlégy, Mária!
Mária ne félj,
Az Ég Ura küldött,
Igéjét fogadd be
Szerelmes méhedbe!
Áldott vagy, áldott,
Áldott égi kinccsel,
Lángoló karjával
Átölelt az Isten!
Üdvözlégy, Mária!
Üdvözlégy, Mária!
Vágytál szerelemre?
Megkapod hát, íme!
Kire sóvárogtál,
Kiért imádkoztál,
Kit hívtál, s reméltél,
Hitvesed, kedvesed,
A te szerelmesed
Immár benned él.
Hívd úgy, hogy: Jézus!
Üdvözlégy, Mária!
Üdvözlégy, Mária!
Készülj a magányra,
Készülj a reményre
A reménytelenségre,
Készülj gyalázatra,
Készülj dicsőségre,
Készülj kínra, vérre,
És beteljesedésre!
Élted minden perce
Darabokra törik,
Az egyik fele édes,
A másik fele méreg.
Örökös félelem
És örökös béke.
Földönfutó leszel,
S a világ áld majd érte.
Üdvözlégy, Mária!
Üdvözlégy, Mária!
Legnagyobb magány
A végső ölelés,
Legnagyobb kín
A beteljesedés.
Üldözik a vakok
A fényt és a látót,
S a fiad látó lesz majd,
Mindent látó látnok.
Kéred-e, Mária?
Szólj hát, ha kéred?
MÁRIA: Hívom, várom, kérem!
Amióta élek,
Csakis őt szolgálom,
Övé vagyok régen.
Övé testem-lelkem.
Jöjj, kedvesem, jöjj hát,
Jöjj és lakjál bennem!
Arcom legyen arcod,
Vérem legyen véred,
Dobogjon a szíved,
Dobogjon a szíved!
ARKANGYALOK KARA: Úgy legyen!
Üdvözlégy, Mária!
Úgy legyen. Úgy legyen!
Földön és mennyekben!
Lenn a Földön: örvény.
Fenn az égben: törvény.
Ami fönt az Isten,
Az lent a szerelem.
Amit megköt, többé
El nem oldja semmi sem.
Mária! Mária! Mária!
Úgy legyen! Úgy legyen!
Mária!
10.sz.
JÁNOS DALA A TÖRTÉNELEMRŐL
JÁNOS: Történt mindez még midőn
Rómától félt minden.
Úr volt mind a lelkeken,
Úr volt minden kincsen.
Meghalt még a nyelve is!
Csúfos sorsa int:
Gőgös, nagyzó tervek, ím
Porrá hullnak mind.
Bábszínházban bábkirály:
Heródes, a Róka,
Országunknak szégyenét
Dróton húzza Róma,
De jő már, jő a Messiás,
Nem lesz Úr itt senki más.
Jóslásokban benne áll:
Eljő Jézus Király!
És mert tudta pontosan,
Hogy a hatalma végére ér,
Heródes, a Róka úgy tett,
Mint bárki más, aki fél.
HERÓDES: Urak, most rövid leszek, csakis a lényeget,
Mert nagy a veszély, és már a kapuban fenyeget!
Ma hírül hozták nekem megbízható bölcsek,
Akikben soha nem csalódtam még,
Hogy most születik meg a rég várt Messiás,
Akit majd imádni fog itt – na ki? – Hát a nép!
Mert lesz néhány trükkje, hogy e hiszékeny csürhe
Még elhiggye neki, hogy az Úristen küldte.
És bár akadt már egy pár
Önjelölt, aki magasba tört,
De, hogy valaki jöjjön, és a helyünkre törjön,
Olyat még nem látott e föld.
De ti majd meglátjátok, hogy megváltoztat
Ez a megváltó itt mindent, de mindent,
Ha nem vigyázunk a rendre (és magunkra)
Még menekülnünk kell innen.
Nekünk nem kell, nem kell Messiás!
Nem kell, nem kell Messiás!
Nem kell, nem kell, nem kell Messiás!
Nekünk nem kell Messiás!
Itt élünk Rómától jó távol, de mindent összevetve
Mégis túl közel,
Naponta nyomaszt az érzés, hogy szoros az őrzés,
Hogy titkon folyton megfigyel.
Én babonás, nyugtalan népemet
Hajánál fogva tartom a szakadék felett,
Erre jön ez az ember, aki semmire nem figyel,
És behülyíti őket az ígéreteivel.
KÓRUS: Nekünk nem kell, nem kell Messiás!
Nem kell, nem kell Messiás!
Nekünk nem kell, nem kell Messiás!
Nem kell, nem kell, nem kell Messiás!
HERÓDES: Na most, ha megkérdezzük, nem biztos,
Hogy megmondják,
Hogy melyikük a zsidókirály,
Ezek a kisdedek annyira egyformák,
Hogy legjobb, ha egy se szaladgál!
És nagy a gond nagyon, hogy hogy üssük agyon,
Épp ezért legjobb, ha parancsba adom,
Hogy Betlehembe sietve menve
Küldjétek vissza mindet a mennybe.
Betlehembe sietve menve
Küldjétek vissza mindet a mennybe!
Attól tartok, nincsen más kiút:
Meg kell ölnünk minden kisfiút!
Mind-mind gyanús, bármelyik lehet,
Meg kell ölni minden gyermeket!
11.sz.
ANYÁK SIRALMA
ANYÁK: Vérben szültük gyermekünk,
Jaj, hogy vérét ontják,
Karddal törnek ellenünk,
Ádáz horda ront ránk.
Szörnyű, véres áldozat,
Sújtson rájuk kárhozat!
Halld hát, Isten, átkomat!
Sújtsál rájuk már!
KATONÁK: Nem kell, nem kell, nem kell Messiás!
Nem kell, nem kell, nem kell Messiás!
Nem kell, nem kell, nem kell Messiás!
Nem kell, nem kell, nem kell Messiás!
ANYÁK: Vér és kín és szenvedés,
Végünk immár, végünk
Sírás sorsunk, rettegés,
Mért hull könnyünk, vérünk?
Vér és kín és zűrzavar!
Ártatlant mért sújt a baj?
Mondjátok hát végre, mért?
Mért hull könny és vér?
Szörnyű véres áldozat,
Sújtson rájuk kárhozat,
Halld hát Isten, átkomat,
Sújts le rájuk már!
12.sz.
JÁNOS A FÁJDALOMRÓL ÉS A TÖRVÉNYRŐL
JÁNOS: Vér és szenvedés!
Nem fog a gonoszságon átok!
Hallgat felettünk némán az égbolt,
Nem válaszol már, hallgat, ki rég szólt.
Árva anyáknak fáj nagyon,
Hogy árva a földön a fájdalom.
Lám, de az, akit ölni vágytak
Születik épp, hol százat ölnek,
De az az egy az éppen,
Akit a gyilkos féljen,
Él, aki kell, hogy éljen!
Él! Örök úr a Törvény,
Túl csecsemőknek kínjain, mert a Földön
Minden törvényt tölt be; ím!
13.sz.
A SZENT CSALÁD
JÓZSEF: Én nem volnék más,
Csak egy egyszerű ács,
Soha nem voltam sem más, se több.
Ha kért bárki ember,
Tán bírtam a két kezemmel
Ácsolni házat s tetőt.
Én nyugodtan aludtam
Mindig, míg egyszer csak
Álmomban egy angyal nem szólt,
Hogy Máriám Istent fogant,
S én az ő házát
Ácsoljam már mostantól…
Mert az Úr
Épp hozzám küldte el Szent Fiát
És az Úr volt az, ki rám bízta Máriát.
(A távolból felhangzik az anyák jajgatása. János – egy külön fényben – dalolni kezd. Mária kiemeli a jászolból gyermekét, mellére veszi, csakis véle van elfoglalva.)
MÁRIA: Szépségem, kedvesem
Itt vagy te végre,
Ismerős, idegen.
Szunnyadj a mellemen,
Aprócska Isten,
Megváltóm, mindenem!
Mert az Úr
Épp hozzám küldött el, jól tudom,
Hát jöjj, test a testemből, Jézusom!
ANYÁK: |
JÁNOS: |
|
|
Vér és könny és |
Vér és kínzás, |
szenvedés |
Orvosolatlan szenvedés, |
Bánat, kín és rettegés |
Kisded menekül, |
|
Csillapítatlan rettegés. |
Minden gyermek sorsa |
Sírás, remegés, ennyi |
már |
a gyermek sorsa már, |
ártatlan halt kínhalál. |
Szörnyű szerep és |
|
ártatlan halt kínhalál. |
MÁRIA és JÓZSEF |
JÁNOS |
|
|
Jézuskám, szépségem |
Mért nem nőhet |
|
Békességben, mért? |
Szunnyadj csak békén, |
Mért is bujkál |
Kincsem! |
Jézusunk! |
Körülöttünk szörnyű |
|
Látomás. |
|
|
|
Jézuskám, szépségem, |
Mért nem oszthat |
|
bölcsességet? |
Szunnyadj csak békén! |
Bölcsőjétől áldást, |
|
melyre vágyakozunk? |
|
|
Mért, hogy remegnünk |
Mért, hogy rettegnünk |
kell szüntelen |
kell szüntelen? |
Mért? |
Mért? Mért van így? |
Mért kell félnünk? Mért? |
Mért kell félnünk? Mért? |
JÓZSEF: Atyámnak Szent Fia, kicsiny fiam,
Eléggé zavaros minden,
De tudnunk kell szeretni azt, ami van,
És elég, ha érti az Isten…
JÁNOS: És elég, ha érti az Isten…
14.sz.
KIRÁLYOK ÉS PÁSZTOROK LÁTOGATÁSA
GÁSPÁR: Üdvözölni jöttünk, üdvözítőnk.
Jól figyeltünk fényes csillagra fönt.
PÁSZTOROK: Üdvözítő?
Ez a kis béka?
Ha-ha-ha, nagy király!
Ez aztán tréfa!
Látom már Heródest,
Mint adja át
Hatalmát néki…
Jó vicc – nahát!
MENYHÉRT: Csalhatatlan jel fejünk fölött,
Útra keltünk hát, hogy meglássuk őt.
PÁSZTOROK: Mondhatom, megérte
Fáradni érte,
Ha-ha-ha, megváltó,
Itt vagy hát, végre?
Népünknek vezére,
Próféta ígérte,
Hatalmas hős,
Csak vézna még – szegényke!
BOLDIZSÁR: Üdv tenéked Jézus, nagy király!
Megköszöntünk téged, ahogy kijár.
PÁSZTOROK: Mért pont egy jászolban,
Magasztos fenség?
Több járna néked,
Ez képtelenség!
Ez hát az új király,
Ettől fél Heródes,
Ha-ha-ha, ha megnő,
Megvált majd – de jó lesz!
KIRÁLYOK: Üdv tenéked Jézus, nagy király!
Megköszöntünk téged, ahogy kijár.
PÁSZTOROK: Ez vezet minket
Az új Kánaánba?
Ez hát az új vezér
Népünknek álma?
Üdvözlégy, nagy király,
Istennek hős fia,
Ha-ha-ha, Megváltó,
Üdvözlégy, Józsua!
KIRÁLYOK: Üdvözlégy, Józsua!
PÁSZTOROK: Ebben az országban
Nem lehet már élni,
Csak sunyin hazudni,
Nyomorogni, félni!
Már apám apjának
Megígérte Isten,
Szabadítót küld, hogy
Mirajtunk segítsen.
Hatalmas Mestert,
Messiást, Mózest,
Ki legyőzi Rómát,
S elsöpri Heródest!
No itt van, tessék,
Nézzétek, bolondok:
Kit küldött nekünk?
Egy nyávogó porontyot!
(Közelebb lép Máriához. Hangja már fenyegető.)
…Ez a nő őrült!
Megcsalták álmai!
Be van tán rúgva,
Vagy rémeket lát?
Elment az eszed
Vagy bolondnak teszed csak
Magad, te asszony?
Hogy hívnak hát?
MÁRIA: Mária.
Mária!
Részeg vagyok, az örömtől részeg,
Mámort érzek, mint bárki,
Mint bármely nő, ki világra hozta gyermekét.
Álmodom, lehet, hogy álom e mámor,
Vagy őrült vagyok tán, hisz őrült
S túl vakmerő, ki szülni mer e földre még!
Lázadó vagyok, meg őrült,
De anyának király, kit ő szült,
És minden asszony isteníti gyermekét.
Jézusom.
Gyermekem.
Tanuld meg hát:
Ő így néz rád!
Anyád így lát: hol állsz, egy istent lát!
Fölötted glória!
Dicsőség, glória!
Király és Isten szunnyad az ember fiában, igen.
Hát lásd,
Értsd meg, hogy isten vagy!
Élj bátran,
Találd meg álmaidat!
Hát láss!
Szerelmünk Istenben testté lőn benned már,
Tebenned, Gyermekem!
Gyermekem.
JÁNOS: Bizony! Király és Isten szunnyad az ember fiában!
No meg egy állat… Üdvözlégy, Mária!
(József riadtan lép asszonyához.)
JÓZSEF: Mária, Mária!
El kell innen mennünk,
Mindegyik veszélyes!
MÁRIA: József, bízzál bennük!
JÓZSEF: Nem bízok egyben se,
Ismerem a népet.
MÁRIA: Jó emberek, hidd el,
Félnek csupán. Félnek.
JÓZSEF: Aki fél, az nem jó,
Veszélyes a gyáva,
Nincs jó ember egy se,
Nincsen Júdeába’!
JÁNOS: Öle alig zárult,
Méhe még sebesült,
Szamárnak hátára
Így ült a menekült.
S az egyetlen ponton,
Hol tán biztonságban van,
Anyja mellén szunnyadt
Világnak Királya.
MÁSODIK RÉSZ
15.sz.
EMIGRATIO
JÁNOS: Hallod? – fura zene
Idegen e dal a fülnek
Más földjén vagyunk
Csupa vadidegen arc
Nincs köztük barát
Csupa vadidegen ember
Idegen a szava mindnek
Idegen a szava, rideg
Rád néznek a szemek:
Idegen az idegenre
Átlátszó lehetsz!
Nem lát meg egy se
Nem hallják szavad
Senkid sem maradt
Magad vagy, magad:
Te csak idegen vagy!
Másképp ver a szíved
Idegen ez a ritmus
Nem lesz soha tied
Belebotlik a láb
Nincsen hova siess
Nem vár rád senki
Mégiscsak örülj:
Élhetsz legalább
Nem bánt itt senki
Nincs itt, aki gyűlöl
Legföljebb utál
Retteg, ahogy a tűztől
Nem küld el mégse
Gyáva ahhoz, hogy öljön
Idebenn idegen vagy
De nincs helyed Földön!
Senkise vagy immár
Körülölel ez az űr
Szólni se bírnál
Rettegsz egyedül
Nem vagy már senki
Földönfutó
Megnémul a szádban minden szó.
|